Rólam

"Minden napot mosollyal kezdj és hálával zárj!"
Szaller Juditnak hívnak. Első diplomámat 2000-ben, tanító-informatika szakon végeztem köztársasági ösztöndíjasként, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán, mai nevén ELTE Savaria Egyetemi Központ. Főiskolai tanulmányaim alatt OTDK versenyen különdíjat kaptam gyógypedagógia szekcióban "A geometrikus ábrázolás problémája a dyscalculiás gyermekeknél" című előadásommal. Közben marketing területen is továbbképeztem magam, és 2002-ben marketing igazgatóként dolgoztam a Savaria Plázában. Első gyermekem születése után jelentkeztem a Kaposvári Egyetem gyógypedagógia-logopédia szakára, ahol 2010-ben kitüntetéses diplomával végeztem. Ezután az Aranyhíd Nevelési-és Oktatási Integrációs Központban kezdtem dolgozni, mint logopédus. 2008-ban végeztem el a "Beszédpercepciós diagnosztika és terápia" c. akkreditált pedagógus továbbképző programot, majd 2009-ben a Sindelar-Zsoldos Program 2-t, a "Tanulási-és magatartási zavarok terápiája iskoláskorban". Régóta foglalkoztatott a nyeléssel kapcsolatos logopédiai terápia, így elvégeztem "A nyelvlökéses nyelés elméleti háttere és gyakorlatorientált terápiája" képzést, és azóta aktívan tevékenykedem e területen. Szaktudásom legjavát adva kicsiknek és nagyoknak számos nyelés-és ajakszorításos problémával találkoztam, így a tapasztalatok alapján egyéni terápiás rendszert dolgoztunk ki, melyet a Logo-Dent Centrumban alkalmazunk. A terápiákat szakképzett logopédus kollégák vezetik. Ezen terápia elemei szerzői jogvédelem alatt állnak.
2016-ban szakvizsgáztam fejlesztő, differenciáló pedagógia szakterületen, kitűnő diplomával. Diplomamunkám: "A beszédhiba és az infokommunikációs eszközök hatásmechanizmusának vizsgálata" publikálásra került.
Link: https://publikacio.unieszterhazy.hu/6060/1/195_207_Kornne.pdf
2023 októberében megjelent interjúm a megkésett beszédfejlődésről az alábbi linken olvasható:
Szívügyem a gyermekek és felnőttek megfelelő szakmai kompetenciájú
fejlesztése, az esélyegyenlőség, és a lehetőségekhez képest legjobb minőségű
fejlesztés biztosítása.